A Violetta című tévésorozat Európa szerte nézettségi rekordokat döntött. A történetben egy gyönyörű hanggal megáldott, elbűvölő tinilány titkos naplójába nyerünk betekintést.
Karácsony közeledtével egyre nagyobb a készülődés Nagykarácsonyban. Így van ez most is, hiszen november 15-én nyílik meg Mikulásfalva, ahol a gyerekeket már nagyon várja a Mikulás.
Az óvodásoktól és kisiskolásoktól beérkezett több mint 1000 rajz valóban látványosan bizonyította, hogy az apróságoknak rengeteg a mondanivalójuk, amit gyakorta legjobban és legszívesebben rajzban „mesélnek” el.
Bartos Erika népszerű meséi és rajzai alapján készült a KEDD Animációs Stúdióban 2010-ben a Bogyó és Babóca sorozat első 13 epizódja. Ezt 2011-ben újabb 13 mese követte, s várhatóan 2014-ben készül el a sorozat várva-várt harmadik része.
Új bemutatóval várja a gyerekeket a Pesti Magyar Színház. Böszörményi Gyula: Almaszósz c. zenés mesejátékát két almásládába pakolva november 9-én láthatja először a közönség, amelyhez a zenei aláfestést természetesen az Alma együttes nyújtja.
Október 26-án mutatta be a Kolibri Színház legújabb ifjúsági előadását, Emlékezz rám címmel, amelyet a drámaíróként ismert Németh Ákos állított színpadra a Kolibri Pincében.
Húsz diák két nap alatt egyedivé tette Győrben, a Lidl áruház melletti aluljárót. A 10-14 éves leendő művészek kreativitása teret kapott, szabadon szárnyalhatott a fantáziájuk.
A Pozsonyi Pagony Kiadó 12 éves lett. Felnőtt vele egy generáció, akik már többre vágynak, mint a mesekönyvek világa. A Kiadó ezért indította útjára a Tilos az Á Könyveket, melyekkel a 12 év felettieknek szeretne minőségi, kortárs műveket felsorakoztatni.
A Cartoon Network leghumorosabb és egyben legnépszerűbb vígjáték sorozatai, a Kalandra fel!, a Gumball csodálatos világa és a Parkműsor vadonatúj epizódokkal jelentkeznek októberben és novemberben. A premierekkel együtt elindul a csatorna Humor haverok elnevezésű kampánya is.