
Mesterségek Ünnepe – Játékos jubileum
ak
2016-08-18
Közel 100 helyszínen játék, 2 színpadon majdnem 60 órányi zenés-táncos produkció, több száz fellépő művész, 11 vendégország, és 800 hazai kézműves a 30. évfordulón. Augusztus 18. és 21. között.

Sok, vagy kevés az arany az olimpián?
ak
2016-08-17
A „Gyorsabban, Erősebben, Magasabbra” nem csak az olimpia idején motiválja a fiatalokat (szüleiket). Már az óvodában kezdődik a verseny: persze nem mindegy, miben. (Kié a legdivatosabb cucc, legszebb autó, ki hol nyaralt, vagy ki rajzol szebben, ki alszik el elôbb, ki nyeri a futó versenyt?)

Az állatok körül forog a világ a Skanzenben
ak
2016-08-17
Az ünnepi hétvégén a paraszti gazdaság jószágai lesznek a programok főszereplői, és izgalmas bemutatókon keresztül, mókás feladatok segítségével ismerkedhetnek a látogatók a háziállatokkal.

A KÜLÖNBÖZŐ LISZTFAJTÁK
ak
2016-08-15
Egészen új megközelítésben ismertetjük a különféle liszteket, amelyek ezúttal – néhány kivételtől eltekintve – nem a megszokott alapanyagokból készültek.

Pizza – kontra tengeri herkenytyűk
ak
2016-08-14
Ugye sokszor gondot okoz egy-egy nyaraláskor a gyerek étkezése? Főleg akkor, ha külföldön vagyunk, s nem a megszokott ételek kerülnek az asztalra.

Fűszernövényeink háztartási jelentősége…
ak
2016-08-14
A téli hónapok beköszöntése előtt – még a kertes családi házban élők többsége is – szeretne fűszernövényei közül néhányat bemenekíteni a lakásba, pontosabban a konyhába. Ki ne vágyna a hosszú téli hónapok alatt egy-egy szál friss petrezselyemre, bazsalikomra, vagy éppen zamatos metélőhagymára. A cserépbe ültetett fűszernövények ráadásul frissességük miatt nemcsak ízletesek, de kifejezetten illatosak is. Nem utolsó szempont, hogy a konyhánk díszei lehetnek.

A nagy bugyi kérdés
ak
2016-08-12
Kicsit furcsán hangzik a cím, de igen most arról lesz szó, hogy mennyit pucérkodjon a gyerek, mennyit a szülő … Erről beszélt nekünk Regős Judit családi tanácsadó.

Olimpiai játékok a gyerekeknek
ak
2016-08-10
Elkezdődött a 2016-os riói Olimpia. Mi felnőttek nézzük a közvetítéseket, de vajon hogyan ösztönözzük a gyerekeket? Mit lehet tanulni az Olimpiából? Ötletek, hogy még kalandosabb legyen az idei ötkarikás játék!

„Ahol kicsiny gőzmozdonyok zakatolnak, ott van a Vasúttörténeti Park”
ak
2016-08-09
Augusztus második hétvégéjén tízedik alkalommal kerül megrendezésre az Európai Kerti Vasutak Találkozója a Magyar Vasúttörténeti Parkban.

Ringatózni és jót mulatni – Balatonon és a Dunán is
ak
2016-08-09
„Ha végre itt a nyár, és meleg az idő…”, akkor irány a Minimax Gyerekhajó fedélzete. Idén nyáron már nem csak a Dunán, hanem a Balatonon is részetek lehet a felejthetetlen élményben.

Ünnepelje velünk az Állatkert születésnapját!
ak
2016-08-08
Körhinta, népi játékok, gólyalábasok, verklis , hangszerbemutató és gyermekkoncerteknek se szeri, se száma az Állatkert szülinapi buliján, augusztus 9-én.

Művészetek Völgye – aki lemaradt jöjjön a Youtube-ra
ak
2016-08-04
Véget ért a 26. Művészetek Völgye – ahol idén több mint kétszázezren voltak kíváncsiak a fesztivál programjaira. A fesztivál három településén, Taliándörögdön, Kapolcson és Vigántpetenden huszonhat programhelyszínen és negyven további helyszínen ezer program várta a látogatókat, akik a fesztivál tíz napja alatt 3375 liter vért adtak a Magyar Vöröskereszt számára.

KÖSZI Napvető kalandtábor – augusztus
ak
2016-08-04
Szakadj ki egy nyári hétre a szürke hétköznapokból, és élj át felejthetetlen kalandokat!

3 új kártyajáték nyárra
ak
2016-08-03
A Pagony Kiadó a könyveken kívül a társasjátékokra, a minőségi együtt töltött időre is nagy hangsúlyt fektet, ezért most három izgalmas és szórakoztató játékot ajánl a gyerekeknek.

A KÜLÖNFÉLE NÖVÉNYI OLAJOK
ak
2016-08-01
A növényi olajok feldolgozottsági, finomítottsági foka különböző mértékű. Áttekintés a különböző növényi olajokról.

3 + 1 program, amiért érdemes gyerekekkel együtt eljönni Kapolcsra
ak
2016-07-30
Koncertek, gyerekelőadások, foglalkozások, állatsimogató és manó udvar. Miért érdemes eljönni gyerekekkel a Művészetek Völgyébe? Mi összegyűjtöttük azokat, amiért a gyerekes családoknak itt a helye!

Mesemondó kedvenc meséje
ak
2016-07-30
Van kedvenc meséd? Gondolkoztál már ezen? Vagy meséből bármennyit szívesen meghallgatsz? Vajon van-e kedvenc meséje a mesemondónak? Bajzáth Mária mesepedagógustól is ezt kérdeztük, aki a Művészetek Völgyében mesélt a gyerekeknek, hogy számára mi az idei nyár meséje?

A legsikeresebb gyerekelőadások egy helyen
ak
2016-07-28
Lassan kifelé futunk a nyári szünetből, de a szabadtéri programok iskolakezdésig nem csappannak. Augusztus során is minden vasárnap 10.30-tól gyerekszínházi matinéelőadással várják a legkisebbeket a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Mészáros Gyuritól Harry Potterig
ak
2016-07-28
Vajon mi a közös Mészáros Gyuriban, Harry Potterben és Luke Skywalkerben? A Szabadtéri Néprajzi Múzeum új kiállításán ez is kiderül.

Szappanbuborék – szép és könnyű
ak
2016-07-27
A szappanbuborék szép és könnyű, mint egy kis lepke. Szappanbuborékot fújni is „gyerekjáték”, ám az ideális szappanlé összetételét lehet javítani – hogy még szebb és könnyebb legyen az a buborék.

Minden negyedik gyerek magára marad a problémáival, de egyre több apa főz
ak
2016-07-25
A gyerekek meglátása szerint még mindig anya végzi a legtöbb feladatot otthon, de az apák is egyre aktívabbak. Minden negyedik gyerek magára marad a problémáival, és esti mese sem jár mindenkinek.

Grillezz gyümölcsöket!
ak
2016-07-22
Vega vagy? Vagy egyszerűen nem szeretnél nehéz grillvacsorát? Akkor érdemes kipróbálnod a grillezett gyümölcsöket! S főleg akkor, ha már unalmas a grillezett kukorica és egyéb zöldségek!

Kapolcs a gyerekeké is
ak
2016-07-21
Most pénteken kezdődik a 26. Művészetek Völgye. Július 22. és július 31. között a Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden a művészet szerelmeseit kényeztetik 10 napon át.

Ismeretterjesztő könyvek, amik nyáron is a kedvenceitek lesznek!
ak
2016-07-20
Tudomány, ismeretterjesztő könyvek azok, amik nyáron is tuti előkerülnek? Sőt, még a bőröndbe is be kell férniük, annyira izgik?

Kinizsi Napok a Nagyvázsonyi várban
ak
2016-07-19
Három napig tartó vigadalomra hívjuk a Balaton-felvidék legszebb várába azokat a családokat, akik szeretnének elmerülni a középkori gasztronómia, a zene és a mese világában.

Vietnámi papucs – új ruhában
ak
2016-07-18
Unalmas a régi papucsod? De nem szeretnél újat venni? Viszont kedveled az egyéni darabokat? Mutatunk egy- két ötletet, hogy felfrissítsd a régi papucsaidat !

Sportos vakáció a városban
ak
2016-07-17
Az ingyenes lehetőségek célja, hogy a gyermekek megszeressék a sportot, a játék és a mozgás örömét, és a szünidő alatt a városban vakációzó gyermekeknek élménydús, aktív és egészséges időtöltést nyújtson.

A keresztesvirágúak helye és szerepe az egészségmegőrző étrendben
ak
2016-07-14
A táplálkozási ajánlások szerint naponta legalább öt adag zöldséget és gyümölcsöt kellene ennünk az egészségmegőrzéshez, a betegségek megelőzéséhez. Az úgynevezett keresztesvirágúaknak is jelentős szerep jut mindebben.

Mesetábor, Western lovastábor – angolul
ak
2016-07-13
Ha szeretnéd, hogy a Te gyereked se legyen elveszett külföldön, gyere el hozzánk! Mint minden évben, most is változatos tábori kínálatot állítottunk össze!

Szókirakó játék – kavicsokból
ak
2016-07-11
A nyáron biztosan elvetődsz valami nagy víz mellé, ahol bőven találhatsz szép kis lapos kavicsokat. Ezeket nemcsak dobálni érdemes, hanem különféle díszeket és játékokat is készíthetsz belőlük. Például szókirakót…