A kiegyensúlyozott folyadékfogyasztás, mint az egészséges életmód alappillére
ak
2014-01-30
Mindannyian tudjuk, hogy víz nélkül nincs élet és a szomjazást kevésbé bírjuk, mint az éhezést. Kevésbé vagyunk tisztában a túl sok és a túl kevés folyadékfogyasztás lehetséges hatásaival.
Korszerű iskola Jászfényszarun
ak
2014-01-29
Megnyitotta kapuit Jászfényszarun a Samsung SMART School, amely korszerű digitális oktatási eszközeivel járul hozzá Magyarország versenyképességének és az oktatás színvonalának javításához.
Szülinapos Amadeus
ak
2014-01-28
Ha január vége, akkor Mozart születésnapja, s ha Mozart, akkor koncertek sorozata. Így van ez minden évben Salzburgban is, ahol már elkezdődött a Salzburgi Komolyzenei Téli Fesztivál.
Minisztériumi akció a gyermekek biztonságáért
ak
2014-01-28
Naponta három és fél órán át interneteznek a magyar fiatalok. Az internet biztonságos használata érdekében előadássorozatot indított a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium „Az internet nem felejt!” címmel, köz és szakiskolások számára.
Bizonyítvány – öröm vagy bánat? Beszéljünk a tanulási zavarokról!
admin
2014-01-28
Tanulási zavarok, pszichés zavarok, visszahúzódó tanuló, vagy épp magatartás probléma. De vajon mit is nevezünk tanulási zavarnak? Milyen megoldásokat találhatunk? Ki tud segíteni?
Startol a Mozaik Múzeumtúra!
admin
2014-01-28
Február 1-jén indul a Mozaik Múzeumtúra, Magyarország eddigi legnagyobb múzeumnépszerűsítő programja, melynek célja, hogy minél több iskolás jusson el a magyar múzeumokba, a hazai múzeumok, kiállítóhelyek látogatottsága növekedjen. – emelte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a sajtótájékoztatón.
Az év madara
ak
2014-01-27
Túzok – Otis tarda – lett az Év madara. Hazánk és Európa legnagyobb termetű röpképes madara, a pusztai táj szimbóluma.
Téli melegedés – Szaunával
admin
2014-01-25
„A szauna olyan helyiség vagy külön kis faház, amelyet felfűtenek, hogy benne emberek izzadhassanak kikapcsolódás céljából.” – olvastam nemrég egy meghatározást, nos, aki még soha nem hallott a szaunázásról, akkor annak ez a mondat egy cseppet sem fog kedvet csinálni hozzá.
Kötődő Nevelés
ak
2014-01-24
Regős Judit vagyok, szülő- és gyereknevelési tanácsadó, a Szülők Háza Konzultációs Központ alapítója.
Régi idők klasszikusa ismét a Disney Csatornán
ak
2014-01-21
Mickey Egér időtlen kedvenc, az öröm, az ártatlanság és a játékosság megtestesítője, aki 1928-as születése óta az egyik legismertebb rajzfilm-kedvenc a világon. Most 19 epizóddal visszatér a Disney Csatorna képernyőjére.
Lehet még biztonságosabb az Internet?
ak
2014-01-21
Február 11-e világszerte a Biztonságosabb Internet Napja. A rendezvény része annak a globális kampánynak, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a minden felhasználó, de elsősorban a gyermekek és fiatalok számára elérhető online technológiák és mobil eszközök felelős és biztonságos használatára.
Papír napok a Katica Tanyán
ak
2014-01-20
Somogy megyében, a Katica Tanyán a Föld védelme komoly szerepet kap.”A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól vettük kölcsön.”- ismerjük a szlogent, amely náluk valóban megvalósul, értéket jelent.
Mesék, táncok, kacajok, tündöklő arcok
ak
2014-01-14
A Pécsi Tudományegyetem Meseszép… kampánya, azzal a céllal született, hogy közelebb hozza a családokat, és pozitívan befolyásolja a felnövekvő nemzedék lelki fejlődését a mesék csodálatos világának segítségével.

Csicsóka a szegények krumplija
admin
2014-01-14
Évekkel ezelőtt még azt sem tudtuk mi az, sose hallottunk róla. Mára kiderült, hogy ez a szegények krumplija, sőt az is, hogy milyen egészséges.
Várandósság, szoptatás
ak
2014-01-11
A várandósság és a szoptatás időszakában az édesanya speciális tápanyagszükséglettel rendelkezik, így különös figyelmet kell fordítania táplálkozására. Életmódja befolyásolja a születendő gyermek egészségi állapotát is, ezért a mozgásra és a lelki egyensúlyra is törekednie kell.
Gyerekprogramok a Budapest Jazz Clubban
ak
2014-01-10
A Budapest Jazz Club 2014. januárjától, minden vasárnap 11.00 órától színvonalas családi programokkal várja az érdeklődőket.
Táplálékallergia
ak
2014-01-10
Táplálékallergia a lakosság nagyrészét érinti. De, hogy elkerüljük az allergiát, vagy ha már kialakult, hogyan tudunk vele együtt élni, erre mond fortélyokat a szakember.
10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál
ak
2014-01-09
Újra Nemzetközi Cirkuszfesztiválnak ad otthont Budapest, Január 9-13-ig a cirkuszvilág nagyjai fővárosunkban lépnek fel.
Bogyó és Babóca Szentendrén
ak
2014-01-09
Ismét megnyílik a Bogyó és Babóca bábkiállítás, péntektől egy héten át Szentendrén, a Pest Megyei Könyvtárban látható.
2014-ben is Figurina
ak
2014-01-07
A Figurinát 1983-ban alapította Siklósi Gábor és Fers Klára. Negyven év után ez volt Magyarországon az első magánbábszínház.
Operaházi CD az év elsőszülöttjének
ak
2014-01-07
Január 1-én – a tavaly elindított hagyomány szellemében – ismét különleges zeneválogatással kedveskedik az Operaház az év első budapesti babájának.

A Gumball csodálatos világa
ak
2014-01-07
Készítsd el saját Gumball szereplődet, használd szárnyaló fantáziádat, és rajzold meg magad, vagy tervezd meg a Cartoon Network weboldalán található szereplőkészítővel!
Megszokott izgiszint
ak
2014-01-05
Év eleji körkérdésünk rövid válaszaiból talán kiderül, milyen sokrétű a kortárs gyerekirodalom. Három kérdés, sok-sok felelet. A mai válaszadó: Rét Viki, a Könyvmutatványosok kormányosa.

Legyél a szerzőtársunk! (pályázat)
ak
2014-01-03
Hangversenysorozathoz kapcsolódó pályázat fiataloknak. Gyűjts hangokat és alkoss belőlük zenét a Szerelem, Hazugság, Halál témakörökben.
Milyen madár?
ak
2014-01-02
Év eleji körkérdésünk rövid válaszaiból talán kiderül, milyen sokrétű a kortárs gyerekirodalom. Három kérdés, sok-sok felelet. A mai válaszadó: Tsík Sanya, a Csimota egyik motorja.
Tizenkét hónap a Meseutcában
admin
2013-12-24
Nehéz volt ez a 12 hónap. A Meseutca is elfáradt. Jó lesz kicsit pihenni, töltődni, és persze olvasni. Tovább»
Diótörő turné
ak
2013-12-22
Ha karácsony, akkor Diótörő. Csajkovszkij zenéje nélkül és természetesen a hozzá tartozó balett nélkül elképzelhetetlen a karácsony. A békebeli mese, a zene, a tánc minden gyereket, felnőttet elkápráztat. Idén a Szegedi Kortárs Balett vállalkozott a karácsonyi csodára, méghozzá turné formájában.

Lázár Ervin „hazatért”
ak
2013-12-21
77 éves lenne idén Lázár Ervin. Ez a mesés szám fordulatot – mondhatni bukfencet – hozott gyerekkönyvei, azaz meséi történetében. Ismét a Móra Kiadónál jelennek meg, s egyben új illusztrációkat kaptak.

Rajzpályázat! Nagy karácsonyi csomag dömping
ak
2013-12-20
Készíts rajzot a nagy karácsonyi csomagszállítás nagymestereiről, Mikulásról és a postásokról! MEGHOSSZABBÍTVA 2014. JANUÁR 10-IG!
Karácsony a pécsi Zsolnay Negyedben
ak
2013-12-20
Igazán sokrétű program várja a Zsolnay Negyedbe látogató kicsiket és nagyokat, és mindazokat, akik a karácsonyi készülődés lázában érkeznek a kultúra egyik pécsi fellegvárába.